Médiamegjelenések 2015-ben

Az Útkezelő Szervezetről megjelent nyomtatott és videó anyagok.

 

Médiamegjelenések

Újság

 

 

 

Rádió

 

 

 

Televízió

 2015.12.20.

 Az aranyhomok új burkolata

A nagyobb beruházások mellett a kisebb fejlesztésekre is odafigyelnek Bácsán. Erről számolt be a körzet önkormányzati képviselője. Bárány István lakossági igények alapján állított össze erre az évre 13 tételből álló programot, amiből 9 – et sikerült is megvalósítani. A legújabb fejlesztés az Aranyhomok utca, körülbelül 100 méteres szakaszának, burkolat felújítása volt, ami közel 4 és fél millió forintból valósult meg. A képviselő ígérete szerint a beruházások jövőre is folytatódnak, hiszen van még tenni a 4 – es számú választókerületben.

 tv.gyorplusz.hu