Újság

Kisalföld - 2019. 11. 11.

 

Már készül a híd tanulmányterve, az Ipar utcát a 14-es vámosszabadi úttal összekötő győri belső elkerülő bő fél év múlva kaphat építési engedélyt. Az érintett lakók megnyugtató zajvédelmet kérnek és remélnek. "Elég sokszor téma a környékemen, hogy mikor lesz már ebből valami, hogyan áll, mikor kezdődik"- olvasónktól kaptuk nemrégiben ezt a felvetést a győri belső keleti elkerülő beruházásával kapcsolatban. A gyors válasz: legkorábban várhatóan 2021-ben indulhat a munka. A kiviteli tervek jövő év végére készülnek el "A Győr városi keleti belső elkerülő projekt előkészítése a tervezett ütemezésnek megfelelően zajlik. Jelenleg az új híd tanulmányterve készül, az ehhez kapcsolódó szakmai egyeztetések folyamatosak. A híd szerkezeti kialakításának véglegesítése után kezdődik meg az engedélyezési tervek kidolgozása. Az építési engedély kiadása 202 júniusában várható, a kiviteli tervek előreláthatóan a jövő év végére készülhetnek el" - közölte a K2 kérdésére a Nemzeti infrastruktúrafejlesztő Zrt. Kétezer- kilencszáz méternyi új út épül a belső keleti elkerülő két ütemében: az első az Ipar utca meghosszabbításától a bácsai körforgalomig kétszer két sávon, a folytatásban a 14-es vámosszabadi útig kétszer egy sávon. A Mosoni-Duna felett új híd köti össze majd a két partot, az Ipar utcánál jelzőlámpás körforgalmat alakítanak ki. Nem érzik a keleti elkerülő hatását A terv környezetvédelmi engedélyt kapott idén április 2-án. A közbeszerzési eljárás keretein belül az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére május 2-ig adhattak ajánlatokat a pályázók. Ezután az engedélyezésre kilenc hónap, a kiviteli tervekre pedig hat hónap áll rendelkezésre: a leghamarabb így 2021 első felében kezdődhet a tényleges útmunka és a hídépítés. Czöndör J. Péter civil érdekvédő úgy látja: a hír, hogy rákötik az Ipar utcát a belső elkerülőre, "megfelelően felturbózta az Ipar utcai lakókat, azokat, akik már 2015-ben aláírást gyűjtöttek az Ipar utca felújítására és a tehergépjármű- forgalom   korlátozására". Az Ipar utcában több mint 1600-an laknak (674 ingatlanban), s Czöndör felidézte, hogy a projekt tartalma szerint a forgalmi helyzet javítása és a környezetterhelés csökkentése miatt épülhet meg agyőri belső elkerülő. "Az érintett útszakaszokon lakók bíztak abban: amennyiben elkészül a külső keleti elkerülő, a tehergépjármű-forgalom-ezzel együtt az éjszakai forgalom – jelentősen csökken az érintett útszakaszokon. A keleti elkerülő átadása jottányit sem változtatott a forgalmi, rezgés- és zajhelyzeten." Az érdekvédő levelében hozzátette: az Ipar utca meghosszabbítása egy Duna-híd építésével Bácsa felé üdvözlendő, hiszen Győr városában a szükségesnél kevesebb a dunai átkelőhidak száma. A leghamarabb 2021 első felében kezdődhet a tényleges útmunka és a hídépítés. A zaj miatt aggódnak az Ipar utcában is "A már meglévő szakaszokra is kihatással van a forgalomnövekedésből eredő zajhatás. Ugyanis a tervezett 25 - 30 ezer jármű forgalma az Ipar utcát is jelentősen megterheli, sa jelenleginél is nagyobb zaj- és rezgéshatást okoz. Nem ördögtől való, hogy a környezetváltozással egyidejűleg a zaj- és a rezgéscsökkentéssel is foglalkozik az adott projekt. Ennek megfelelően az Ipar utcában élő lakosság nevében is kérem, hogy az Ipar utca vonalán, a Mártírok úttól a Fehérvári útig is tervezzenek be a projektbe zajvédő falakat" - jelezte Czöndör az önkormányzatnak Távolabb került a nyomvonal Az első ütemben érintettek a RévfaJu-Pataházán élők. Ők tavaly amiatt voltak bosszúsak, hogy bár öt nyomvonal is volt az Ipar utcától az Új Bácsai úti körforgalomig, a családi házakhoz legközelebb eső, "E" verziót támogatta a tervtanács, erre készült (volna) a környezeti hatásvizsgálat. Végül ezt a város a lakók kérésére visszavonta: környezetvédelmi engedélyt kért és kapott a győri belső keleti elkerülő nyomvonalának "C" és "D" változata is. Az önkormányzat azt ígérte, ebben az esetben a lakóházaktól távolabbi, "C" verziót támogatja.