Újság

Kisalföld - 2017.09.17.

Győr-Moson-Sopronban évek óta téma az állami utak állapota, amelyről a Kisalföld a korábbi cikkeiben többször megírta, hogy összességében a legrosszabb az egész országban. Lapunk ezúttal a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kérte el a legfrissebb, a 2016. december 31-i helyzetet tükröző statisztikát, hogy megnézzük, mennyiben változott a helyzet néhány esztendő alatt.

Sajnos az adatok arról tanúskodnak, hogy a kép most sem rózsás. A burkolat állapota több 1300 kilométeren, a teljes hálózat háromnegyedén nem megfelelő, vagy rossz. Ugyanezt a minősítést kapta egyenetlenség és teherbírás szempontjából az utak csaknem fele. Egyedül a nyomvályússág nem számít akkora gondnak, hiszen ennél mindössze 6,2 százalékot soroltak a szakemberek a legalsó két kategóriába. A számok mögött nehéz pozitívumot látni, ha csak azt nem, hogy picivel alacsonyabbak, mint korábban. A Magyar Közút honlapján megtalálhatók a 2013-as adatok, amelyekhez képest a mostaniak valamivel jobbak. A legnagyobb, kis híján 4 százalékpontos előrelépés a teherbírás esetében következett be a Győr-Moson- Sopron megyei úthálózaton. A burkolatállapot és az egyenetlenség terén valamivel kevesebb mint 2 százalékponttal csökkent a nem megfelelő és a rossz szakaszok együttesaránya, de a nyomvályússág terén még nőtt is 0,4-del. A változás láthatólag tyúklépéstempójú. Ha ilyen ütemben folytatódik a javulás, akkor még 27 év kell, hogy a rossz és nem megfelelő burkolatú utak hányada elérje a jelenlegi országos átlagot (ami 63 százalék). A javulás egyébként leginkább annak köszönhető, hogy az elmúlt esztendőkben állami és európai uniós pénzből hatalmas útépítések történtek a legnagyobb forgalmat lebonyolító főúthálózaton: megépült az M85-86-os autóút Győrtől a megyehatárig (illetve tovább Vas megyében, Szombathelyig), vaIamint a győri keleti elkerülő három üteméből kettő. Ezek nyilvánvalóan minden szempontból a legjobb minősítésűek. A kis forgalmú mellékutakon ugyanakkor romlás következett be 2013 és 2016 között: a nem megfelelő, rossz burkolatú szakaszok aránya például 78,8-ről 84,2 százalékra nőtt, míg egyenetlenség szempontjából 59,3 helyett már 62 százalék tartozik ebbe a kategóriába. 300 milliárd forintot igényelne a Győr-Moson-Sopron megyei mellékúthálózat átfogó felújítása.