Médiamegjelenések 2016-ban

Az Útkezelő Szervezetről megjelent nyomtatott és videó anyagok.

Újság

Kisalföld - 2016.12.20.

OLVASÓI KÉRDÉS

Még októberben jeleztem a Kisalföldnek, hogy a Dunakapu téren, a híd lábánál mintegy két hónapja nem pótolták a köveket a feltört járda helyén. Akkor az jelent meg lapjukban az útkezelő válasza alapján, hogy elektromos kábel meghibásodása miatt, a gyors hibaelhárítás érdekében alkalmazott az E.ON., "gépi bontást" és így sok kő tönkrement, a pótlás időigényes. Úgy szólt az ígéret. hogy a szükséges anyag várhatóan októberben megérkezik és akkor abban a hónapban a javítást is el tudják végezni. Azóta eltelt még két hónap, már december van, de a helyzet semmit se változott. A győri útkezelő műszaki vezetőjét, Máthé-Tóth Pétert újra megkerestük az ügyben. Elmondta, hogy sajnos a kövekre továbbra is várniuk kell. Tájékoztatása szerint hazánkba eljuttatását hátráltatta a szállító hajótársaság csődje. Úgy tudja, hogy december 30.-n rakják ki a köveket Szlovéniában, azt követően kerülnek Magyarországra. "Bízom benne, hogy jövő év elejére véget ér a helyreállítás kálváriája" - szögezte le az útkezelő szóvivője.