Újság

Kisalföld - 2018.09. 12.

 

A biciklisek gyakran megszegik a győri gyalogoszóna egyes részein érvényes kerékpározási tilalmat, de az is probléma, hogy sok gyalogos azt hiszi, sehol sem szabad nyeregbe pattanni. Pedig mindössze három utcában tilos.

Egyik olvasónk, Nagy Istvánné nyáron levelet küldött szerkesztőségünkbe, amelyben azt írta: örül annak, hogy a város megpályázta a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet, de ahhoz a kulturált közlekedés is hozzátartozna. Szerinte ez nem mondható el a Baross út, a Kazinczy, a Czuczor és a Jedlik utca sétálóövezetében, holott – mint hozzátette- a kerékpározást tiltó táblák mindenütt megtalálható le. "Szinte életveszélyes gyerekekkel a Széchenyi tér előtt a Dunakapu térre menni. A sétáló emberek között cikáznak a kerékpárosok, ráadásul elég nagy tempóban. Korábban ez ügyben már írtam levelet a rendőrségnek, udvarias, korrekt válaszuk után egy-két hétig észlelhető volt a változás. Azóta eltelt egy év és újra ugyanaz a helyzet. Szerintem a kerékpárosokkal is be kellene tartatni a KRESZ előírásait vagy leszerelni a tiltó táblákat" - hangsúlyozta. Sok a szabályszegő A felvetéssei Máthé-T 6th Pétert, a Győri Útkezelő Szervezet szóvivőjét kerestük meg, aki arról tájékoztatott, hogy a megyeszékhely belvárosának gyalogoszónájában - amit hivatalosan korlátozott várakozási övezetnek neveznek - kizárólag a Baross úton, valamint az Arany János és a Schweidel utcában tilos kerékpározni. Mindenütt másutt szabad, fgy többek között a Széchenyi téren és a Jedlik utcában is. Megnéztük, tiltó táblák tényleg csak ezeken a helyeken vannak. Olvasónknak ugyanakkor igaza van abban, hogy a gyalogosövezet tengelyének számító Baross úton különösebben nem törődnek a biciklisek a tilalommal. Szerda délelőtti ottjártunkkor fél órán át számoltunk: ennyi idő alatt 12-en tekertek végig a járókelők között, gyg tízen tolták járgányukat. Igaz, tegyük hozzá, hogy nem sétáltak annyian, hogy ebből bármiféle veszélyhelyzet keletkezhetett volna. Mindebből persze az a tanulság is levonható, hogy a gyalogosok egy része úgy zsörtölődik a biciklizők láttán, hogy azt hiszi, a sétálóutcákban általában tilos a bringázás. Többeket talán a révfalui (más néven: Kossuth) híd belvárosi hídfőjéhez kitett két tábla téveszt meg, holott az egyik mindössze a kerékpárút végét jelzi, a másik pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ott kezdődik a gépjárműforgalmat tiltó övezet.

A rendőrség intézkedik A témáról a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot is megkérdeztük. Azt írták: "A Győri Rendőrkapitányságon a közlekedésrendészeti állományrendszeresen, visszatérő jelleggel ellenőrzi a kerékpárosokat Győr belterületén, a kerékpáros-közlekedéssel leginkább érintett útszakaszokon és relevanciával bíró időben. Az ellenőrzések során a rendőrök elsősorban a megelőzést tartják szem előtt, azaz amennyiben a jogszabály lehetőséget biztosít, akkor figyelmeztetik a szabályszegőket. Ha a figyelmeztetés nem eredményez kellő visszatartó hatást – tekintettel a szabályszegés körülményeire -, az intézkedők helyszíni bírságot, illetve szabálysértési feljelentést alkalmaznak. A Győr belvárosában járőrszolgálatot ellátó rendőrök tapasztalják, hogy több esetben megszegik a kerékpározásitilalmat, vagyis olyan helyeken közlekednek a kétkerekűekkel, ahol ezen járművek részére behajtási tilalom van. Szabálysértés észlelése esetén lehetőségeikhez mérten minden esetben intézkednek az elkövetőkkel szemben." Árnyalja a képet dr. Tóth Péter, a győri Széchenyi-egyetem Apáczai-karának docense, a többek között a kerékpáros-közlekedést is népszerűsítő Keret Egyesület elnöke. Ő úgy véti, hogy a gyalogosok és a bringások örök vitája az emberi együttélés alapvető szabályai szerint is megoldható lenne. Kifejtette: a város fő kerékpározási artériája a Kossuth híd-Jedlik Ányos utca útirány, ezen lehet a leggyorsabban elérni az egyetem felől Nádorvárost és fordítva. "Nem volna jó ötlet innen kitiltani a bicikliseket, már csak azért sem, mert az azt is üzenné, hogy Győr nem támogatja a fenntartható közlekedést. Sőt, érdemesebb volna az osztrák kisvárosokat követni, mert sehol sem tiltják a biciklizést. Ott ez nem probléma. Grazban például -amely pedig nagyobb Győrnél - csak arra hívják fel a kerékpárosok figyelmét a sétálóutcákban, hogy figyeljenek a gyalogosokra - mondta. - A biciklisek a győri Baross úton is tudnák, rnikor lehet tekerni és mikor nem. Ha sok a járókelő, úgyis leszállnának, ha kevés, akkor meg rniért ne ülhetnének fel?"