Média megjelenések
Igény szerint: gyalogátkelőhely lesz a csarnoknál
A megnövekedett forgalom miatt szükségessé vált a győri Vásárcsarnoknál egy gyalogos átkelőhely létesítése. Erről tartottak a helyszínen hétfő délután sajtótájékoztatót. Mutatunk minden infót az új gyalogos átkelő kapcsán.
Gárdonyi utca: Hétfőn indul a felújítás
Megújul a Gárdonyi Géza utca egy szakasza, erről az útkezelő szervezet igazgatója számolt be a Győr Plusznak. Máthé-Tóth Péter kiemelte, egy nagyjából 180 méteres részen cserélik ki az elhasználódott kopóréteget, a munka hétfőn kezdődik. A várhatóan augusztus végén záruló beruházás keretében 120 tonna aszfaltot dolgoznak be, a fejlesztés összköltsége 57 millió forint.
Megújult a Zechmeister utca
Mindössze két hét alatt fejeződött be a Zechmeister utca felújítása a Munkácsy és Jókai utca közötti szakaszon, ahol a negyvenéves aszfaltburkolatot cserélték le.
Újrafestik az önkormányzati utak burkolati jeleit
Javában festik az útburkolati jeleket a város számos pontján, zebrák, terelő-, felező és záróvonalak, egyéb felfestések újulnak meg – tájékoztatott Máthé-Tóth Péter, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete igazgatója.
Hírek 2
Hír 1
Győr jövője szempontjából a legfontosabb, hogy biztos munkahelyek, fejlődő, innovatív városunk legyen. Ehhez szükség van az infrastruktura fejlesztésére. Évekkel ezelőtt az volt a célunk, hogy az ipari park elérhetőségét javítsuk, így ma, egy régóta várt beruházást...
Gördülékeny a közlekedés a Tatai úton – videón, fotókon mutatjuk Győr új turbókörforgalmát
A jót nem nehéz megszokni. Valószínűleg pár hét alatt megszokják az új közlekedési rendet az arra járók a most elkészült Tatai út, József Attila úti csomópontban. Mint a csütörtöki ünnepélyes átadón dr. Dézsi Csaba András polgármester megjegyezte: a most 1,2 milliárd...
Hasznos linkek és információk
Országos útinformációk
Városi buszmenetrend
Győri vasúti menetrend
GYŐRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
Győr Városi Tűzoltóság
Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete
Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete végzi a győri kezelésben lévő főútvonalak, valamint a tömegközlekedés által igénybevett, összességében mintegy 374 km hosszúságú közúthálózat és az ahhoz kapcsolódó kerékpárutak, hidak, aluljárók és egyéb műtárgyak üzemeltetési feladatait.
Elérhetőségek
Telefon:
+36/96 516-180
E-mail:
titkarsag@utkezelogyor.hu
Levelezési cím:
9024 Győr, Kálvária u. 4-10.
GPS:
47° 40' 41.6" N - 17° 37' 53.9" E
Ügyfélfogadás
Helye:
9024 Győr, Kálvária u. 4-10.
Ideje:
Hétfő:
8.30 - 15.00
Szerda:
12.30 - 15.00
Csütörtök:
8.00 - 17.30